Január 21.

2009 január 21. | Szerző: Franilla |

Ma (sajnos) suliba kellett menni. Kérdezhetnéd, mért raktam zárójelbe a sajnost. Válasz: ki szeret igazán iskolába járni?, amúgy meg találkoztam Kristóffal, mert ugye ő is Kecskeméten lakik, csak másik suliba jár, ez kicsit kiengesztelt. Azt mondta, ő is szokott bulit szervezni, csak eddig Julin kívül nem-nagyon ismert rendes lányt, akit meghívhatott volna. De itt jön egy váratlan fordulat: elhívott és kért, hogy segítsek a szervezésben. Hogyne segítenék neki, hát persze, hogy rábólintottam. Amint hazaértem és belenéztem a postaládába, egy értesítőt találtam. Ma estig kellett bemenni a csomagért, ami NEKEM jött. Még soha nem kaptam csomagot. Anyuék még nem jönnek haza egy ideig. Gyorsan ettem egy keveset, aztán már indultam is az átvevőbe. Nagyon izgatott, hogy mi jöhetett. Az úton sietve bementem még a könyvtárba, mert kaptam egy értesítőt, hogy megjött a könyv, amit kértem. Nagyon kedves könyvtáros nénik vannak ám itt. Mindig segítenek, ha valami leckével kapcsolatos kérdésem van, akkor is. Ezután utam egyenesen a postára vezetett, ahol váratlan meglepetés ért: a csomagot Pestről küldte az egyik kiadó. Ez valami tévedés, igaz, hogy van egy pár regényem… Egy pillanat! Na mindegy, ez csak egy álom! Hazafelé meg kellett állnom az újságárusnál. Riportot kellett vele készítenem a suliújságba. Ja igen, ennek én vagyok a főszerkesztője. Meg kellett kérdeznem tőle, mi után érdeklődnek a mai gyerekek. Ezt magamtól is tudtam természetesen, de a rámenős magyar tanárom nem hitt nekem. Meglepődve hallgattam a hírlapárust arról, hogy a mai fiatalok közül sokan már felnőtt magazinokat olvasnak. A néni nagyon örült a reklámnak, ezért választhattam egy újságot. Mivel én nem szeretem a mai tini magazinokat, ezért inkább egy Nők Lapját választottam, amit úgy tudok anya és Mari is olvas. Szerintem frappáns kis újság, minden benne van, ami után érdeklődöm. Otthon aztán gyorsan kibontottam a küldeményt. Egy könyv volt benne. Ezt nem hiszem el! Az én könyvem. Ki adta ki? Tiniklub nevű kiadó, nem ismerem, de nézzük csak, van ebben egy levél is!Várj, beragasztom!

Kedves Kökény Liza! Olvastuk levelét és nagyon igazat adunk neked! Mért ne lehetne gyerek-írónő? Nekünk is jó lenne, ha kiadhatnánk a regényed, legalább kicsit népszerűbbek lennénk… Az írásod nagyon izgalmas és nagyon stílusos. Igazán meglepődtünk, hogy egy 12 éves tinilány mekkora szókinccsel rendelkezik. Szóval, a lényegre térve, szeretnénk megkérdezni, hogy beleegyezel-e a könyv kiadásába és terjesztésébe. Több részt is írhatnál, mostanság ez is nagyon kapós… A sikered garantált! Üdvözlettel: Martoniczky László, Tiniklub Könyvkiadó

Na, erre mit mondjak? Életem egyik álma teljesülne! De várjunk csak! Ki adta oda nekik az írásomat? Csak nem anya, Mari, vagy talán apu? Szerintem egyikük sem! De rajtuk kívül senki sem tud róla. Egy pillanat, talán mégis… Bori, a pesti barátnőm, az egész regényt elküldtem neki e-mailben. Azonnal felhívtam… Beszámolt róla, hogy nagybátyja mesélt neki a Tiniklub Könyvkiadóról, hogy egyik barátja ott dolgozik. Neki pedig rögtön eszébe jutottam. De még nem is tudod, miről szól a könyv. Röviden elmesélem: Szofi ellátogat egy nap Akalmára. Ez egy kis falu, ami nagyjából három utcából áll. Kiderül, hogy él itt egy rokonuk, egy idős néni. A néni meglátogatásával megváltozik az egész élete, ugyanis Kiderül, hogy az apukájának az üküküküknagyanyjának volt még egy gyereke, akiről nem tudott senki. És annak az ősnek nyoma veszett. De nemrég meglátogatta a nénit ennek az üküküknek a leszármazottja és a kislánya. Itt kezdődnek a szálak összefonódni. Szofi rokona! És méghozzá hogy hasonlítanak! Felfedeznek egy kaput a néni házában, amin keresztül egy ókori világba csöppennek. Egyiptom! Na, igen, még tervezem a könyv folytatását… A családom szerint nagyon jó, de a kiadó ajánlata mégjobban megörvendeztetett! Megjött anyu, kérdezi, kipróbáltam-e már a hajsütővasat. Persze, hogy igen, és végre ez meg is fogja a hajam! Szerintem jól állnak ezek a loknik, nem azért, hogy dicsekedjek. Most elújságolom a hírt anyunak. Mikor megtudta, a nyakamba ugrott. Most ő mondott egy hírt: kistesóm lesz! Dejó, dejó, dejó és dejó! Tudom, hogy külön kellett volna írni, de a felhőtlen örömnek köszönhetően gyorsan le akartam írni neked, kedves Napló. Most sajnos mennem kell anyunak segíteni a terítésben, de holnap megint írok.